A család bizalma. A Podmaniczky-uradalom. Anya és fia, Az ifjú jószágfelügyelő. Podmaniczky János gazdálkodása a közös birtokon. Gazdasági tervei. Érdemei. Földesúr és jobbágyai. Szükség-magtárak. A Beleznay-, Bojanovszky-örökség. József báró halála és hagyatéka. A levéltár. Birtok-szerzések. Számadások. A detki bonyodalmak. Otthagyja Detket.
A sikeres detki vállalkozás nem maradt következmények nélkül. Az édesanya, valamint az egész atyafiság, kik eleinte bizonyos lekicsinyléssel szemlélték az ifjúnak merész próbálkozását, lassanként megváltoztatták véleményüket és csodálkozva vették észre a semmiből teremtett szép gazdaságot. Kora reggeltől napestig talpon volt, a gazdálkodás legkisebb mozzanata, szántás, vetés, birkanyírás, gőbölyhízlalás, szénagyűjtés s annyi más egyszerű falusi foglalkozás, nem történhetett meg az ő részvétele nélkül.1
A család megbecsülésének első jele volt, hogy br. Podmaniczky Lászlóné, Sándor és Károly, továbbá gr. Wartensleben Károly, gr. Ráday Gedeon és özv. gr. Ráday Gedeonné Fáy Zsuzsánna, az ifjú br. Podmaniczky Jánost bízta meg, hogy őket az 1808. évi pozsonyi országgyűlésen képviselje.2 Ezt a diaetát a király látszólag azért hívta össze, hogy harmadik feleségét, Mária Ludovikát, megkoronáztassa, valójában pedig, hogy fegyverkezzék. A hangulat már ekkor Napoleon ellen fordult s ezért az országgyűlés úgy szavazta meg a nemesi felkelést, hogy azt a király három év leforgása alatt, külön hozzájárulás nélkül, bármikor összehívhassa.3
A Podmaniczky-család nagykiterjedésű, osztatlan birtokait régi megállapodás szerint a család mindenkori legidősebb férfitagja szokta kormányozni. "József bárót azonban főhivatali dolgai, Sándor és Károly bárókat a kényelmesebb élethez szokott voltuk4 akadályozván, úgy ezek, mint az özvegy báróné, 1808. aug. 18-án Aszódon kiállított oklevélben a fiatal Podmaniczky Jánost bízták meg a közösen birtokolt uradalmak főfelügyeletével, hogy "a tisztek hűségesen végrehajtsák rendeleteiket s jogaik csorbát ne szenvedjenek".5 Kiterjedt ez a megbízatás a báró édesanyja összes, özvegyi haszonélvezete alatt álló javaira is. Podmaniczky Lászlóné 1809. február 12-én Ürményi József országbíró előtt János fiát vallotta teljhatalmú megbízottjának.6
Hogy ez intézkedéseknek jelentőségét megérthessük, vessünk egy futó pillantást a Podmaniczky-család vagyoni viszonyaira.
A család felemelője a XVIII. század elején, Podmaniczky I. János, kincstári ügyész, országgyűlési követ volt, ki szorgalmával, élelmességével s nemkevésbbé házassága révén nagy vagyont szerzett s ezt királyi és nádori adományokkal utódai számára biztosította is.7
Az ősi, I. Jánostól és feleségétől, Osztroluczky Judittól származó Podmaniczky-birtokok többfelé feküdtek. Az uradalom központja a pusztaságból hamarosan mezővárossá fejlesztett Aszód volt s ettől északkelet felé terült el egy csomóban Pest vármegyében: Verseg falu, Varsány, Mindszent, Kerekharaszt-puszta, Nógrád vármegyében pedig: Heréd, Dengeleg, Kökényes község, Sáp8 és Daróc-puszta9 egészen, illetve nagyobb részt kezükön. Ugyancsak Nógrádban feküdt, a Cserhát oldalán, alacsony dombok közt, de amazoktól mintegy húsz kilométernyire: Penc és Petény falu s jóval feljebb, vagy negyven kilométerre, már Hont vármegye területén, Palojta község; távolabb tőle, Aszódtól azonban körülbelül akkora távolságra, Kisfalud-puszta10 már meglehetősen hegyes vidéken, hol szintén volt a családnak részjószága. Külön birtoktestet alkotott Rákoskeresztúr helység, Pest város szomszédságában, teljes egészében Podmaniczky-birtok.11
Jóval távolabb feküdt amazoktól a tiszaföldvári uradalom, Földvár, Vezseny falvak is, Martfű, Homok, Bökönye-puszták.12 Mindez összesen körülbelül 50.000 kat. holdra rúgott s belőle a közös, János báró igazgatása alá került földvári uradalom maga 31.944 kat. hold volt, míg a szintén közös penci, petényi, palojtai birtok 1000 hold körül lehetett, a vérségi ugyanannyi, az özvegy báróné tulajdon birtoka ebben az időben a 10.000 holdat nem érte el.13 Mindezen fölül volt még a család közös, Beleznaynétól örökölt hitbizománya: Dömsöd falu, Apaj-puszta 23.381 kat. hold, a Duna mellett,14 mintegy száz kilométerre Aszódtól, a család legidősebb tagjának, ebben az időben József bárónak felügyelete alatt. János báró 1808-ban körülbelül 10.000 holdnak kezelésével bízatott meg, később még sokkal nagyobb területen gazdálkodott. E széles hatáskört abban az időben nyerte, mikor a francia háború tisztességes befejezésére Ausztria olyan óriási erőfeszítéseket tett. Ebből a munkából sem vonhatta ki magát Podmaniczky János és hogy saját szavait idézzük: "Még alig láboltam súlyos betegségemből annyira-mennyire fel, már is Heves vármegye részéről az insurrectiot felállító commissioba bele húzattattam, mely egy napi nyugodalmat, vagy otthon létet sem enged."15
Podmaniczky I. Jánosnak vagyonán János és Sándor fiai és három leánya: br. Orczy Lőrincné, Beleznay Miklósné és Bujanovszky Sylvius-Sándorné, mind egy-egy tábornoknak a felesége, osztozott; mivel azonban a jószágok egyrésze fiági adomány volt, továbbá az 1766. évi osztályos egyesség értelmében, a leányok lényegesen kevesebbet örököltek. Egyenlő mértékben örökölt a nőág a férfiakkal: Kökényes, Dengeleg, Daróc, Keresztúr, Kisfalud, Penc, Petény, Palojta birtokokból, valamint az aszódi szőlőkben, de nem részesült: Varsány, Verseg, Mindszent, Kerekharaszt, Heréd, Sáp, Földvár, Vezseny, Martfű, Homok, Bökönye és Aszód igen terjedelmes jószágokban.16
I. János fia II. János vonalán a XIX. század elején László özvegye, kinek négy fia volt és a gyermektelen József titkos tanácsos képviselte a férfiágat; Sándor vonalán pedig II. Sándor és Károly, kik, mint láttuk, mind János bárót bízták meg a közös vagyon igazgatásával.
Az ifjú jószágfelügyelőnek nem volt könnyű helyzete; édesanyja hihetetlen energiájú asszony volt, aki nélkül semmit sem tehetett.17 Mint Frigyes báró feljegyezte róla "hatalmas asszony volt", kire minden pillanatban útrakészen várt felszerszámozott négyesfogata és összecsomagolt utazó holmija.18 megkövetelte tőle, hogy a "jószágbeli újításokhoz" beleegyezését kikérje, a jövedelmeket pontosan átszolgáltassa, a szükséges naturáliákat előteremtse, nehogy "a pontosságnak hijányossága miatt háza dísze, vagy szokása legkisebbet is szenvedjen".19 Az uradalom jövedelmeit, Frigyes báró tanuságaképen, sokáig természetben adták ki a család tagjainak, quarták szerint. Úgy hordották össze a ló-, szarvasmarha-, gyümölcs-, vaj-, sajt-, mézhasznot.20
1817-ben ezt írta az özvegy báróné: "...megkértem ugyan János fiamat az administratio iránt, de abból magamnak normát ő általa nem szabatok, hanem inkább én szabok neki".21
Bár anyjához intézett minden levele a legnagyobb tisztelet hangján íratott ("Gnädige", vagy "Gnädigste Mutter" a megszólítás) s anyja is kikérte mindenben fia véleményét, ilyen erőteljes egyéniségek között elkerülhetetlen volt olykor-olykor az összeütközés. Ilyenkor Felső-Kubinyi Miklósra, a család jogügyi igazgatójára várt a hivatás, hogy a megértés útját egyengesse. "Ha puhulni tud is a gyermeki szív, de férfi sohasem szűnhetek meg lenni" - írta neki az ifjú egy ilyen alkalommal.22
A nagy függés nem volt ínyére az önállóságra vágyó ifjúnak. Így nyilatkozott erről: "Vérembe iktatott érzés és a közjót ügyelő szándékom nem hagy nyugtot."23 Majd arra kérte anyját, hogy az egész uradalom helyett csak a varsányi, penci és kisfaludi jószágok igazgatását bízza rá, de ezt aztán függetlenebbül (unabhänglich), mert ő se nem gyermek, se pedig láncos kutya.24
Az özvegy mindazáltal szerette elsőszülött fiát s az is őszintén ragaszkodott hozzá. Nagyon aggódik Jánosért, mikor beteg. "Örülök", - írja neki - "hogy szerencsésen hazatértél és nem mentél ebben a változó időben a vásárra."25 "Istennek hála, hogy egészségesen és végre itthon vagy..."26
*
Podmaniczky János részletesen kidolgozott tervvel fogott u gazdálkodáshoz. Mikor az uradalmat kezelésre átvette, abban a legkülterjesebb gazdálkodás folyt. Tiszaföldvár, Vezseny, Martfű, Homok, Bökönye, leszámítva az úrbéres-telkek jövedelmét, legnagyobbrészt legelő volt, sok helyt vízjárta terület, amelyen azonban alig tartottak pár száz számos marhát.27 Szántóföld még sokkal kevesebb, alig tudták a terményekből fedezni a gazdaság szükségletét; mindössze 60 köböl!28
János báró tisztában volt vele, hogy ekkora földön sokkal több állat is megélhet, szántóföldnek pedig feltörhetnének húszannyi legelőt. Mivel azonban a pénznek szűkében volt, ezt a tervbevett nagymérvű szaporítást csak fokozatosan és nagy körültekintéssel hajthatta végre. Személyesen járta végig a nevezetesebb vásárokat és pedig, hogy gyorsan történjék és minél kevesebb költséggel, lóháton.29 Annyira értett a marha-kiválasztáshoz, hogy azt is megmondta, hogy melyik tehén fiából válik jó rudasökör, vagy előfogatos.30 Lassanként kicserélte a kivénült ökröket, amelyek a Podmaniczky Sándor igazgatása alatti időből maradtak a gazdaságban, de panaszosan írta egyik előterjesztésében, hogy közülök, vénség miatt nem egy eldöglött.31 Fáradságot nem kímélve, ha betegségéből, mely ez időben többször elővette, kicsit kilábolt, útrakelt. "Tegnap óta jobban vagyok és még ma Peszérre megyek, meg Apajra,32 aztán Pestre a vásárra", írta német nyelven anyjának.33 Összevásárolta a sovány, lehajtott, de egészséges ökröket és meghízlalva jó haszonnal adta el. Megtörtént, hogy harmadfű tinókat kész jármosökrökért cserélt el, mikor a szántóföld területét Földváron nagyobbra fogta.34 Széna- és egyéb takarmánykészletei szerint a marhákat gyakran hajtatta egyik gazdaságából a másikba.35 Egy-egy gyöngyösi, kecskeméti, vagy pesti vásár alkalmával megtörtént, hogy 100-150 gőbölye, ökre, tinaja és tehene is gazdát cserélt, ami 10-15.000 írt. bevételt jelentett.36 Sőt 1817-ben, a napoleoni háborúk után 102 drb. ökörért 32.100 rajnai frt-ot kapott, míg 1828-ban, mikor a háború pusztítását kiheverte a gazdasági élet, csak 120 frt-ot adtak a gőbölyért; tehénért, tinóért pedig csak 50 frt-ot.37
János báró megfelelő tényészmarhákat vásárolván, a tehénállományt természetes szaporítással évről-évre gyarapította.38
Sokkal nagyobb jelentősége volt Földváron a tehenészetnél a lónevelésnek. Mikor bárónk átvette a kormányt, már akkor is volt 160 drb. ló, abból a keveredés nélküli magyar lófajtából, amilyen már abban az időben is csak itt-ott akadt néhány nevezetesebb erdélyi gazdaságban. Ennek a nemes fajtájú ménesnek fenntartása, szaporítása volt az ifjú gazda gondoskodásának fő tárgya. Sokat adott erre József báró is, ki azt ajánlotta unokaöccsének, hogy a bécsi spanyol lovaglóiskolából szerezzen be, vérfelfrissítés céljából méneket.39 Az ifjú báró számontartotta a nevezetesebb hazai méneseket s 1827-ben Podmaniczky Károly útján Zsibóra is odaígérkezett Wesselényi Miklóshoz, ki számára tartott vissza húsz kancát, nem küldvén el azokat a kolozsvári vásárra.40
A földvári ménesnek egyre nagyobb híre lett. Nemcsak a Podmaniczky-család fogataiban kényeskedtek az onnan kikerült paripák, örömmel vették azokat más előkelő urak is.
1819-ben József báró azért küldött vissza Jánosnak a négy (teres közül kettőt, mert nagyon szilajak voltak,41 de azért a másik kettőt is csak onnan szerezte be megint. Retsky László főszolgabíró azt írta, hogy feltétlenül megveszi a kiszemelt földvári lovat, mert tökéletesen vág az övéhez.42 Bernáth András főszolgabíró szavai szerint: "Olyan egy pár lesz, hogy dicséretedre válik, ha akárkinek azt mondom, hogy Podmaniczky méneséből való."43 "Czugomnak valóságos dísze lesz" állapította meg Földváry Miklós péteri földesúr a tiszaföldvári ménes egyik paripájára. "Most olyan sárga csikót keresek a báró ménesében, melyet rúdra lehet fogni".44 Vették ezeket a kitűnő lovakat magánosok úgy, mint testületek, vármegyék, ez utóbbiak főleg tenyésztési célokra. Egyesek, főleg Heves vármegye ismételten megjelent Földváron lovakért.45 1821-ben a négy ménló darabjáért 450 frt-ot fizetett; ugyanekkor a palatínus regementje 303 frt-ot fizetett kancákért, paripákért átlagban.46 Különben a katonaság volt a ménesnek leghűségesebb vásárlója.47 Megesett, hogy a vételárra sokáig kellett a bárónak várakoznia; 1828-ban ügyvédje, ki panaszra ment emiatt, így írt: "Az Óbester mikor hallotta, hogy az általok megvett remondák árát a budai Kriegskommissárius még most sem fizette meg, igen megharagudott, hogy így rontják az ezred becsületét. "48
1808 táján az egész földvári uradalomban nem volt több 600 drb. közönséges juhnál.49 Podmaniczky János, mivel a gyapjúnak igen magas ára volt, a juhászatra nagy gondot fordított. Fokozatosan nemcsak szinte meghúszszorozta az állományt, hanem ki is cserélte finom, értékes gyapjúval bíró fajtákkal. A báró a nagy keresletnek örvendő árut nemcsak pesti kereskedőknek adta el, hanem összeköttetést keresett a legelső bécsi gyapjúkereskedő-házakkal.50 Ha meg volt szorulva pénzben, előre adta el a gyapjút,51 de ha emelkedő árra számított, évekig is meggyűjtögette. Mivel alapjában véve halogató természetű volt, többször elszalasztotta a jó alkalmakat.52
Kétségtelen, hogy Podmaniczky János keze alatt a földvári uradalom sokat gyarapodott értékben, állatállományban. De ő mindezzel nem volt megelégedve; többször számítgatott, tervezgetett, hogy miként fokozhatná még a termelést. Egy időben, a magas gyapjú-árakat látván, azon gondolkozott, hogy a méneseket, gulyákat feloszlatja s áttér a kizárólagos birka-tenyésztésre. Kifejtette egyik, a családhoz intézett emlékiratában, hogy megélne ott 67.700 juh, nyírhatnának 1354 mázsa gyapjút évenként s ebből 115.090 conv. frt. jövedelmük lennek, ami 5%-kal vévén a hasznot, 2.300.000 conv. frt. tőkének felel meg. Ha pedig, folytatta tovább az elmélkedést 4000 holdon dohányt termesztenének, ez maga 12.000 mázsa hozam mellett 72.000 c. frt-ot jövedelmezne.53 Ez azonban mind csak terv maradt; a 20-as években még csak 7-8000 a földvári juhok száma s csak a 30-as években emelkedett 11.000-re.54 A báró szaktudása azonban széles körben ismeretes lett s tanácsát többször kikérték.55
Bárónk a földvári uradalom gabonatermelését 60 köbölről 1000 köböl vetőmagig fokozta.56 Szőlőt is telepített a földvári homokos részre.57 Az ő szorgalmát és ügyességét hirdeti a méhes és nagyszerű gyümölcsös, az ú. n. "aranykert".58 A hamar száradó laposok szénájának pótlására takarmányt is termesztett; beállított kenderföldet is, melynek termését vászonná szőtték házilag cselédei.59
Podmaniczky János ismerte a maga értékét s anyjához intézett egyik felterjesztésében nyomatékosan hangsúlyozta, hogy ő mindennek utánanéz, korán kel és ifjúságát kemény munkában tölti el.60 Joggal elmondhatta magáról, hogy "nekem a gazdálkodáshoz tehetségem van"61, hogy "fáradtságom és szorgalmam nem volt hiábavaló s az Ön, (t. i. anyja) gazdasága mind máig jobban megy bármely más a környéken fekvő gazdaságnál".62 Később is, már anyja halála után, mikor emlékezetbe idézte gazdasági tevékenységét, így nyilatkozott: "Alkotója valék anyám gazdaságának, tanácsadója ügyes-bajos dolgaiban, segédje, sőt támasza viszontagságaiban s anyai szeretete minden titkainak részesévé tett."63
A báró önérzetes szavai kézzelfogható eredményeken alapultak s üres dicsekvésnek annál kevésbbé kell tartanunk, mert érdemeit, a különben szigorú kritikus József és Károly bátyja is elismerte. Az első 1819-ben ezt írta: "Az ugyan most is kívánságom, hogy te ezentúl is viseljed gondját ennek a közös, osztatlan jószágoknak és okosságoddal ezt a kényesebb dolgot is úgy fogod vinni és igazgatni, valamint a dolog magában megkívánja."64 Másik levelében pedig: "Megismerem a gazdaság dolgában való tudományodat és tapasztalásodat s ... annak előmozdításában sok és sikeres jót tettél."65 Ugyanígy nyilatkozott róla Podmaniczky Károly is, elismervén öccse kézzelfogható eredményeit.66 Egy idegen szemlélő így írt: "Méltóságos Urnák 66gazdasági serénységén és passióján, melyet Méltóságos Famíliája Nagyságodnak soha elégségesen meg nem köszönhet, nem győzénk csodálkozni."67
Volt is az ifjú embernek ezerféle tennivalója. Lehetőleg mindent maga intéz. Ő írja az utalványokat csizmára, borra cselédei számára, csizmadiákhoz, meg korcsmárosokhoz stb.68 Nyíratja a birkákat és gondoskodik a gyapjú értékesítéséről.69 Számbaveszi a takarmányt, hogy milyen beosztással lesz elég az állatoknak; ha pedig nem elég, pótolja a hiányt más birtokáról, esetleg idegenből. Letöreti a kukoricát s eladja a felesleget.70 Gondoskodik a sertéseleségről s mivel anyja kisfaludi gazdaságában nem volt makk, bérbeveszi József bátyja mindszenti erdejének makkoltatási jogát évi 120 v. frt-ért.71
*
Abban a korban, melyben Podmaniczky János a gazdálkodást megkezdte, hazánkban még virágkorát élte az úrbériség.
A Podmaniczky-vagyon jelentékeny része úrbéri földekből állott s így a jövedelem tekintélyes része is jobbágyszolgáltatás volt: füstpénz, kilenced, robot. Ezeket az uraság számára az ispánok szedték be.
Volt azonban a földesuraságnak kellemetlenebb oldala is. Olyan uradalomban, melyben százakra ment a szolgálónépek száma, sok súrlódás volt közöttük és sok sérelem érte őket a tisztek, vagy a falusi elöljáróság részéről.72 Ilyenkor a földesúriak kellett igazságot osztania s Podmaniczky János rászolgált a parasztok bizalmára. 1821-ben Dömsöd helység jobbágyai könyörögtek, hogy vegye védelmébe őket a bírák igazságtalanságával szemben,73 ő pártatlanul ki is vizsgálta az esetet s akkor is pártjára állt jobbágyainak, mikor a vármegye zaklatta őket és puszta gyanúra elfogatott közülök.74 Ha kérdésessé vált a határmesgye, megint csak őhozzá fordultak; akkor is, ha a szolgáltatás dolgában volt nézeteltérés. Sokszor nyomta Podmaniczky János vállát jobbágyainak minden gondja-baja. Ha meghalt a családfő, ő döntött örökösödési kérdésekben. Ha több fiú maradt, ő intézkedett, hogy melyik kapja a lakóházat.75 Gondoskodott a telepítésről, ha több munkáskézre volt szükség. Úriszéken intézték el, a vármegye közbejöttével, a legelőkihasítást is.76 Hozzáfordultak jobbágyai, ha elfogyott a gabonájuk.77 Gyakran kisegített sürgős pénz-zavarából sok kis embert.78
János báró sokszor segélyezte rászoruló népét; rengeteg, hálálkodó irat tanúskodik erről: "Kedves érzéssel emlékezünk vissza többszöri jótéteményére..., melyekkel az idők csapásait rajtunk könnyíteni... tulajdon javaiból segíteni, a nyomort enyhíteni méltóztatott."79
Alamizsnánál sokkal többet ér a munka, melynek jutalma felemeli a munkást, míg a könyöradományban van valami megszégyenítő. Podmaniczky János sem elégedett meg a puszta segítséggel, magyar népét öntevékenységre akarta szoktatni. 1834-ben 240 pozsonyi mérő 80 megalapította Dömsödön az ország legelső takarék-magtárát, (nevezték szükség-hambárnak is,) amilyent hamarosan Rákoskeresztúron és Gyónón is létesített.81 Az volt a célja ezzel az intézménnyel, hogy szűk esztendőben megmentse a népet az uzsorától s azt a gabonát, melyet cséplés után a kölcsön ellenében kamatostul visszafizetett, a következő évben ismét segélyezésre fordították. Ivánka Imre a gyóni szükséghambár jelentőségét, melyet Podmaniczky János "önzetlenül ... a szegényebb sorsúak iránti lelkesedéssel az ottani igen szegény ev. egyház javára alapított", így jellemezte: "Az egyház tagjai szűk esztendőkben marhájukat kenyérért elvesztegetni, vagy uzsorások markába kerülni és mélyebben elsüllyedni ettől az időtől fogva nem kénytelenítettek."82
Nagyritkán történt, hogy az összhang Podmaniczky János és jobbágyai között megzavartatott. Ilyen eset fordult első Vezsenyben, hol a falu népe bírót mindenáron kandidáció nélkül akart választani83 és 1832-ben Földváron, hol 40-42 nemes származású jobbágy ki akarta magát vonni a közterhek alól84 abban a korban, melyben a nemesi birtokok adómentessége is szünőfélben volt.
A három vármegyében gazdálkodó bárónak rengeteg fáradságába került az úriszékekre való utazgatás,85 rossz utakon, kerékagyig merülő tengelyen, vagy szinte még a lelket is kirázó kátyúk között, szakadó záporban, vagy pörkölő forróságban. Költsége is sok volt rájuk, utazás közben a korcsmákban s fizetnie kellett a részvételért a vármegye tisztjeit is.86
Mennyi munkájába került a bárónak az ügyek előkészítése, a papokkal, jegyzőkkel való levelezés, kik informálták. Majd mikor tárgyalásra került a dolog, a haragosok, vetélytársak között, kik homlokegyenest ellenkezőleg adták elő a dolgot, milyen higgadtságra s emberismeretre volt szüksége, hogy a valódi tényállást megállapítsa. Podmaniczky János, dicséretére legyen mondva, semmiféle ügyet sem talált kicsinek s nem volt ember, kinek panaszát meg ne hallgatta volna. Az uradalom népe nagy családot alkotott, melynek a fiatal báró, ki mindig legjobb meggyőződése szerint ítélt, valóságos atyja volt.
*
A Podmaniczky-család 1803-ban Beleznay Miklósné Podmaniczky Anna Mária hagyatékából jelentékeny örökséghez jutott. Nagynénjük ugyanis négy végrendeletében87 úgy intézkedett, hogy szüleitől örökölt, abban az időben 80.000 conv. frt. értékű vagyonán, Keresztúr, Kökényes, Dengeleg, Daróc, Kisfalud, Penc, Petény és Palojta helységekben fekvő ingatlanokon, osztozzanak férfi-testvéreinek gyermekei, végrendelet nélkül elhalt férjének vagyona azonban maradjon osztatlan hitbizomány. Kezelje e Beleznay-féle birtokokat a család legidősebb férfi tagja, mint administrátor 200 frt. évi tiszteletdíj 88 s a jövedelmen teljesen egyenlően osztozzanak ágak szerint Podmaniczky János és Sándor testvéreinek összes fiú- és leányági leszármazottjai, tekintet nélkül, hogy az örökhagyónak milyen fokú rokonai.
A Beleznay-örökség állott két pesti házból: egyik a Barátok-terén,89 ennek jövedelmét a két legidősebb férfitagnak rendelte; a másik, melyet majorudvarnak neveztek, a Kerepesi-út és Ötpacsírta-utca90 sarkán, ennek jövedelme a két legidősebb nőági családtagot (ki férfi is lehetett) illette.91 Állott továbbá a dömsödi és apaji hatalmas uradalmakból, melyeket a hg. Koháry, kisebb részben a Szlávy családtól vettek zálogba.92 A hitbizományhoz tartozott még a dabasi és inárcsi (Pest vm.) részjószág és Kaszapereg (Csanád vm.) nyolcadrésze.93
Bár Beleznayné az örökség kezelését a család legidősebb férfitagjára bízta, mégis 1823 94 annak terhe János báró
vállaira nehezedett, viselvén a férfi-ági seniorságot. 1828-ban Dömsöd és Apaj megtartására nézve ő hozta létre a Coburgok-kal való egyezséget.
*
Más oldalról is örökséghez jutottak a Podmaniczkyak.
1818-ban nagynénjük Podmaniczky Erzsébet, Bujanovszky tábornok özvegye gyermektelenül elhalván, általános örökösévé őket, férfi testvéreinek leszármazóit tette. A családi tanács 1818. nov. 20-án Pesten a kezelésre vonatkozólag a következő határozatot hozta: "Méltóságos Báró Podmaniczky János öcsénk... meghatalmaztatik, hogy a Generális Báró Bujanovszkyné Őnagysága halála után a Famíliára szállott... jószágokba beülvén, mindeneket... elkövessen, sőt szükséges költségeket is... erga amicam remonstrationem." 95
Bujanovszkynéról szállott a Podmaniczky-családra a rákoskeresztári kastély is, melynek főépületét 1760-70. táján a tábornok építtette felesége birtokára. 96 A kastély legrégibb része az a szárny, melyben jelenleg a gondnok lakik; az ú. n. nagy kastélyt építtette Bujanovszky, míg az ú. n. összekötő-kastély 1805. után készült, valószínűleg 1827-28-ban, mikor Podmaniczky János 5000 v. frt-ot fizetett ki mesterembereknek. 97 Az egész épület több mint 20 szobás.
Ide tette át ebben az időben Podmaniczky János állandólakhelyét. 98
1820-ban azt határozta a családi tanács, hogy az örökséget felosztja. János bárónak a Befehlmütigternek volt kötelessége, hogy az osztályt előkészítse s a közös épületeket mesteremberekkel megbecsültesse. 99 Úgy határoztak, hogy a Bujanovszkv-örökséget a Beleznayné-félével összecsapva, újból megosztják maguk között. A János-ágra esett a Dengeleg, Daróc, Kisfalud, Penc, Petény és Palojta helységekben fekvő birtok, összesen 2389 hold (ebből 1012 majorsági, 513 úrbéri és 856 szőlő meg erdő), továbbá Keresztúron 446 hold a kastéllyal együtt. Sándor ága kapta Kökényest 1573 holdat és Keresztúron szintén 446 holdat. Az első osztályrész jövedelmét 7001 frt-ra, a másodikét 7372 frt-ra becsülték.100
Podmaniczky László örökösei a maguk részét János bátyjuk gondjaira bízták, csak a dengelegi örökségbe ültették Mihály testvérüket.101
Podmaniczky Jánosnak sok gondja-baja volt a közös vagyon kezelésével, melybe beleszólottak a többi családtagok is. József bátyja így írt erről: "Jeles tulajdonságaidnak hogy haszna és sikere legyen, magad is megesméred, hogy jó rend nélkül semmi sem készül és hogy magad is ahhoz alkalmazzad."102 Majd a következő levéllel busította öccsét: "Mivel a közös jószágokban csak közös megállapodás alapján lehet rendelkezni s a te rendelkezésed pedig nem ilyen, felfüggesztem a tiszttartónál végrehajtását."103 János báró beismerte, hogy az ifjúi tűz elragadta, de ő csak a család érdekét nézte s hogy tekintélye csorbát ne szenvedjen, arra kérte bátyját, hogy rendeletét maga vonhassa vissza.104
József báró sokszor kifogásolta öccse késedelmeskedő természetét.105 Kubinyi Miklósnak is volt panasza rá: "Csak olyan embernek szeretek tanácsot adni, ki resolutioval és változhatatlan akarattal bír; az ingadozóktól tartottam és ha lehetett, távoztam tőlük."106 Kétségkívül Podmaniczky János jellemének kialakulására erősen hatott az a sokfelől jövő intézkedés, mellyel számolnia kellett. Akit annyi felől rángatnak, az természetszerűen ingadozóvá válik.
Keserű szemrehányásban gyakran volt része: "Bajos veled egy közös ügyben foglalatoskodni" - írta neki József bátyja -, "mert az egyetértés veled bajos..., személyedre mikor kellene, nem calculálhatni. Irántam idegenkedésedet régen tapasztaltam... Ki nem hidegülne meg, ha a Família tagjai ellene agyarkodnak... Én atyafiságos kötelességeimnek mindig eleget tettem... sokat fel is áldoztam ennek az indulatnak... Mindazáltal is ne higyjed, hogy haragszom, csak sajnálom, hogy így legyenek a dolgok."107 János báró levelei bátyjához mindig a legnagyobb tisztelet hangján szóltak, bár ki lehetett belőlük érezni, hogy sok minden rosszul esett szívének. Erre céloz az öreg báró következő levele: "Kérlek, hogy inkább kevesebb ceremoniális alázatosság expressiokkal, de több valóságos hajlandóságot és bizodalmat bizonyítsál meg cselekedettel."108
Ha még hozzávesszük, hogy a család tagjain kívül mennyi kellemetlensége volt a tisztekkel, cselédekkel: elmondhatjuk, hogy kevesebb szívóssággal bíró egyén régen visszariadt volna a nehézségektől; ő azonban mindezek dacára kitartott s továbbra is maradt a család reprezentánsának. Az ő nevére íratták az aszódi sóárultatási engedélyt,109 ő ad-vesz, tárgyal az egész família nevében.110 1826-ban Galgamácsán, Varsány mellett 9 lábnyi kerékkel vízimalmot építtetett.111
A Podmaniczky-család Vezsenyben révjogot gyakorolt, kompot tartott s vámot szedett. Készültek hidat is építtetni, de a kivitel mindig késett. Nagy volt aztán ijedelmük, mikor a cibakházi Földváry-uradalom meg akarta őket előzni s folyamodott hídépítési és vámszedési jogért.112 Megmozgattak ez ellen mindent Szüts István udv. ágens útján Bécsben s elhatározták, hogy hidat építenek, melynek vámja drágább lesz a révvámnál, de olyan olcsó, hogy a cibakháziaknak ne legyen érdemes a hídépítés.113 Érveik közt felhozták azt is, hogy Nagyvárad és Békés felé Vezsenyen át vezet a rövidebb és jobbik út.114
Az ifjú báróban olthatatlan tettvágy lobogott s bár magának is volt Detken bérlete s kezelte a mintegy 40.000 holdas közös családi uradalmat, sőt 1823 óta a Beleznay-féle 23.000 holdas hitbizományt is, még több jószágot is bérbe vett: így Istvánháza-pusztát, Jásznagykunszolnok vm.-ben, 7500 ezüst frt. évi bérért, mely jószág a cibakházi uradalomhoz tartozott s a Földváry-család osztatlan birtoka volt;115 továbbá ennek szomszédságában Jenő-pusztát, valamint Pest vármegyében a Dömsödhöz nem messze fekvő Peszér-pusztát a koronauradalomtól évi 4170 conv. frt bérért.116 Annál érthetetlenebb, hogy saját Pusztaberkin (Nógrád vm.) fekvő jószágrészét 1814-ben miért adta bérbe.117
*
1823 tavaszán válságosra fordult Podmaniczky József állapota. Benyovszky Péter máj. 6-án ezt írta János bárónak: "Őexcellentiája már két hete sínylődik és attól tart, hogy mellybeli vízibetegsége lesz. Igy van az, ki mindeneket tudván a doktorságban is jártas."118 Podmaniczky Mihály értesítése pár nap múlva már arról szólt, hogy a nagybeteg fölött konzíliumot tartottak az orvosok.119 Az öreg báró utolsó óráit Benyovszky így írta le: "A tisztult nemes lélek kimúlt múlt vasárnap este 7-kor... még pedig ülve, úgy hogy még azelőtt tíz minutával operák felől beszélt Waldstein gróffal."120
József báró két rendbeli 121 úgy intézkedett, hogy ingatlan vagyonát László bátyjának gyermekei örököljék, míg ingóságai, ékszer, ruha, porcellán stb. felerészben nénjének, Pongyelóki Róth György generális feleségének, gyermekeire szállj anak.122
Az ingatlan birtok állott Aszód mezőváros negyedrészéből, melyen 12 és fél jobbágy telek volt, 659 kat. hold földdel,123 a családi kastély keleti feléből, hol János báró gyermekéveit töltötte, továbbá részjószágokból Varsányban,124 Mindszenten és Kerékharaszton,125 Versegen,126 Dengelegen,127 Kökényesden128 és Darócon.129 Idetartozott az osztatlan földvári uradalomnak negyedrésze, maga majdnem 8000 kat. hold.
A hagyatékot többféle tartozás is terhelte, melyet a négy unokaöcsnek természetesen szintén vállalnia kellett. A hagyaték értékéhez képest mindez csekély volt.130
József báró halálával a család legidősebb férfitagja, az ifjabb ágból származó Podmaniczky Sándor lett 1823-ban az administrátor. Első dolga volt, hogy a családi levéltárat, melyet már 1820-ban is szeretett volna János öccsétől megszerezni,131 elkérje. Podmaniczky János azonban nem adta át azzal az indokolással, hogy Sándor bátyja rossz szemű s a levelekre pedig nagyon kell vigyázni,132 "a szakács felfűti, a leányág hozzáférhet".133
Sándor báró nem hagyta azonban annyiban a dolgot, hanem pert kezdett ellene Pest vármegye előtt s Dicskei Kovách György alispán, mivel kétszeri intésnek sem engedelmeskedett a báró, 500 frt-ra és a 80 frt-nyi perköltség megtérítésére ítélte 1829-ben, bár József nádortól volt bizonyítványa arról, hogy ő a család idősebb ágának a seniorja.134 Podmaniczky Sándor ekkor bracchiumot kért rokona ellen,135 de ettől, Szűts István udv. ágens örömmel közölte János báróval, "legfelsőbb helyen elmozdíttatott".136 A történeti hűség kedvéért meg kell állapítanunk, hogy János báró csak a maga igazát védte e perben. A Tripartitum I. részének 42. cikke ezt mondja: "...a fekvő jószágokat és birtokjogokat érintő leveleket... a legidősebb fiúnak kell átadni, ... melyeket mindig a fiúk, azaz fitestvérek legidősebbike szokott gondozni". Világos ebből, hogy a Podmaniczky-vagyont illető levelek, mivel a vagyon I. Jánostól származott, annak legidősebb fiágát illetik, János fia után Lászlóra s onnan másik Jánosra szállt, kiről történetünk szól. Hogy az iratok egyideig József bárónál voltak, már maga is eltérés a törvénytől. Megmagyarázza ezt a rendkívüli tisztelet, mely az öreg bárót környezte. A Podmaniczky-családban ez a megállapodás, hogy a vagyonfelügyelő mindig a család legkorosabb tagja, tisztán magánjogi természetű, de a családi levéltárra nézve a törvény másként rendelkezett.
Mint már láttuk, 1808-tól kezdve János báró volt a családi birtokok felügyelője s a jövedelmek főszámadója; 1827 óta pedig a családi gyűléseket is ő vezette a betegeskedő Podmaniczky Sándor helyett.137
Podmaniczky János szerző ember volt s minden befolyásával azon igyekezett, hogy testvérei örökségét is gyarapítsa. 1809-ben rávette anyját, hogy megvásárolja 13.000 conv. frt-ért Pencen Soósdy Istvánné Dabasi Halász Krisztina szőlejét.138 1816-ban zálogbavette Versegen Harmos Márton 12 portáját.139 1817-ben Podmaniczky János, mint anyjának teljhatalmú megbízottja140 megintette Szentgyörgyi ésNagygeresdi Kiss Sándor táblabírót, hogy Kiskartal-pusztát a szomszédság jogán ne Majthényi Károlynak adja, hanem neki.141 Megegyezvén azután úgy Kiss Sándorral, mint Majthényivel, János báró anyja nevében zálogba vette a pest vm.-i pusztát 32 évre 34.000 conv. frt-ért, ami császári aranyban 7555 drb-ot tett ki.142 Létrejött az egyezség a puszta addigi bérlőjével is143 s ez a jószág, mely a törzsbirtokot szervesen kiegészítette, végleg a Podmaniczky-család kezén maradt, mert gazdája nem váltotta ki.144
Még nevezetesebb szerzemény volt a békésvármegyei öcsödi. A 21.560 kat. holdas uradalomnak a XIX. század elején, Haruckern jogon, a Gr. Stockhammer-család volt a földesura. Ferdinánd gróf azonban adósságokba keveredvén, Öcsöd községet már 1827-ben áruba bocsátotta. Megbízottja, Csepcsányi Tamás táblabíró azzal igyekezett János báróban a vételkedvet fokozni, hogy rámutatott a békésvármegyei protestánsok sérelmeire. Jóllehet a vármegyében tizenkétszer annyi protestáns van, mint róm. katholikus, mégis egyetlen főtiszt sincs közülök való;145 szükség van ott protestáns birtokosságra.
Öcsödnek ez időben több mint a fele legelő volt s legnagyobb részben szikes s a Körös-kiöntésektől járt, de elsőrangú szántóföldje kitűnő búzát termett,146 állattenyésztésre, halászatra nagyon alkalmas.147 Volt rajta 82 egész jobbágytelek és 1*48 zsellér.148
A tárgyalások a testvérek ellenzése folytán149 hosszúra nyúltak s csak 1834. ápr. 20-án kötötte meg János báró az egyességet Pesten Csepcsányi Tamással a Stockhammer-vagyon zárgondnokával150 olyan módon, hogy a Podmaniczky-család férfiága (Lászlóné és fiai, továbbá Károlyné és Lajos) megvásárolják Öcsöd helység felét 80.000 conv. frt-on.
A több, mint 10 ezerholdas uradalomért ez az összeg igazán nem volt sok, a helyzetet csak az nehezítette, hogy készpénzük nem igen lévén, adósságokat kellett csinálniok.151
Öcsödi jószágukat nem vették házikezelésbe a Podmaniczkyak, hanem földesúri jövedelmeivel együtt152 bérbeadták a községnek 12.000 váltó-, vagyis 4800 ezüst frt-ért.153
Öcsöd nélkül is volt Podmaniczky Jánosnak elég tennivalója. Minden pénz, jövedelem úgy, mint kiadás, az ő kezén ment keresztül.154 Nagyszámú írásbeli munkát is végzett, bár volt a családnak egy sereg tisztje, jogügyi igazgatója, több ügyvédje, mégis ő készítette sajátkezűleg a legtöbb számadást és évi mérleget.155
A számadás, melyet bárónk vezetett, bonyolult volt, A jövedelemből kellett törleszteni a sokféle adósságot, a a leány ággal folyó nehéz pereknek minden költségét, majd a súlyos egyességek terheit.
A jövedelemről szóló kimutatások tele vannak tanulsággal. Míg a földvári közös uradalomban külterjesen gazdálkodtak, semmi hasznot sem hozott, sőt körülbelül 1823-ig rendesen rá kellett fizetniök. Ekkorra azonban már mutatkozni kezdett János báró beruházásainak hatása. 1824-ben már 5267 rajnai frt. a tiszta jövedelem, 1826-ban már 14.430 frt., 1827-ben 24.595-, 1828-ben 47.069-, 1829-ben 60.931-, 1831-ben pedig már 71.849 frt.156 Ekkor azonban részint a leányág kielégítése végett, részint jószágszerzés miatt, felvett roppant adósság folytán megint elkezdődött a deficit, mely 1834-ben 4020 frt., 1835-ben 24.452-, 1836-ban 26,992-, 1837-ben 27,238 frt-ra rúgott.157 Úgy, hogy Podmaniczky Jánosnak a romlás megakadályozására más gazdálkodási rendszert kellett kigondolnia.
*
János báró detki birtoklása sem volt zavartalan. Alig írta alá 1809-ben a Tarródyval kötött szerződést s fizetett ki neki 6000 v. frt. előleget, már Varsányba címezve levelet kapott a consiliariustól, mely szerint az egyességet megbánta s jószágait még sem adja bérbe.158 Podmaniczky János azonban nem hagyta a maga igazát s Tarródy nem tehetett mást, utasította detki tisztjét, hogy a birtokot azonnal adja át a bárónak.59 A szeszélyes ember azonban nem maradt sokáig nyugton, készült az újabb támadásra. 1810-ben sógorát Amonyi Pétert az országbíró előtt teljhatalmú megbízottjának vallva,160 azalatt az ürügy alatt, hogy bérlője nem fizet,161 1812. márc. 20-án ünnepélyes formában Podmaniczky János tudomására hozta, hogy a bérlet többé nem az övé.162 Ugyanakkor, mint a XVII. században a török basák szokták, kemény parancsot intézett visontai, nánai, domoszlai, markazi, ugrai, vámosgyörki jobbágyaihoz, hogy szigorú büntetés terhe alatt ne merészeljenek sem dolgozni, sem adózni Podmaniczky Jánosnak.163 Ezután, mint ki dolgát jól végezte, követelte a bárótól az árendát.164 Tarródy nemsokára ezután meghalt s jószága, melyet sógora, id. Gosztonyi Pál örökölt, továbbra is Podmaniczky János kezén maradt.165 A báró bérelte különben Gosztonyinak régebbi jószágrészét is Domoszlón,166 továbbá nagyberki pusztáját is.167
Közben letelt a Tarródy Istvánnal kötött bérszerződés hatálya s id. Gosztonyi Pál helytartótanácsos nemcsak ezt az uradalmat vette 1824-ben birtokába, hanem nagy erővel kezdett hozzá, hogy visszaszerezze Detken és környékén a Podmaniczky János kezén levő összes többi birtokokat is.168 A báró jószága ekkor már különben is meg volt csorbítva, mert Szabó József táblabíró alig várva, hogy a 10 éves bérletidő leteljék, 1816-ban törvényesen intette öröksége visszaadására.169 1818. január 1-én vonult ki a báró végleg Szabó József jószágából.170
Akadt még a bárónak Detken egyéb kellemetlensége is. Volt ott 1801 óta egy Hazucha János nevű zálogbirtokosr ki földjét az Ugronovics-Lessenyei-Dévay-örökségből szerezte.171 Adósság miatt azonban birtoka egy része 1820-ban Halassy Károlynak ítéltetett meg, ki 1824-ben ezt 5000 v. frt-ért Podmaniczky Jánosnak adta 32 évre zálogba.172 E megállapodás ellen azonban, mint közelebbi atyafi, Heves vm. előtt ünnepélyesen tiltakozott Szabó László kapitány, kinek öröklött jószága a báró kezén volt s Podmaniczky János kénytelenségből az elsőbbséget átengedte neki.173 Érdekes példáját mutatja ez az eset az akkori jogrendnek, melyet nagy Széchenyink így jellemzett találó szavakkal: "Ha átvesz is pénz helyett valaki jószágot, abban csak úgy ül, mint a nyúl bátortalan fekhelyében, mert abból őtet minden pillanatban kiugraszthatja... az exequáltnak rokona, szomszédja, minden nemes, vagy a fiskus."174 A báró kárpótlásul megkapta bérbe özv. Hazucháné többi földjét Tarnócán.175
Még több kellemetlenséggel járt az a két jószág, melyet Szabó Lászlótól szerzett. A kapitány 32 esztendőre adta zálogba örökségét, mert arra gondolt, hogy talán a háborúból vissza sem kerül. De aztán megbánta lépését s minden követ megmozgatott visszaszerzésére. Szabó dolgát megkönnyítette az a körülmény, hogy a báró a zálogösszeg egy részével tartozott,176 s ezt részben természetben törlesztgette. Míg a férj hadban járt, családjának jól esett a sok naturále, melyből a háztartás kitelt,177 mikor azonban hazatért, pénzt követelt helyette. A bárót ez a fellépés makaccsá tette, adott ugyan néhány kedvezményt,178 de a birtokot kezéből kiereszteni nem volt hajlandó. így hidegedett el egyre jobban köztük az egykori barátság, komaság179 s már a vm.-i törvényszék elé vitték az ügyet, de végre Bernáth András nagy örömére180 1820-ban megbékéltek.181 A békesség azonban nem volt tartós. Podmaniczky János nagyon rossz néven vette Szabótól, hogy a Hazucháné-féle birtokot kicsikarta kezéből s ezért szerződésük érvényességére hivatkozva sehogysem akart lemondani a zálogos birtokokról, bár Szabó hol kérő, esedező, szemrehányó, hol keményhangú, olykor fenyegető levelekkel valósággal elárasztotta.182 Szabó kapitányhoz társult Gosztonyi Pál183 is, amannak osztályos atyjafia, Heves vm.-ben nagy befolyású, hatalmas ember. Podmaniczky János 1825 óta e két elkeseredett férfiú koncentrikus támadásának pergőtüzét állottá. Bernáth András nem hihette, hogy ez sokáig tarthat. "Ird meg, jóelőre tudhassam, ha szükséges leszek-e a detki resignatiora? és mikor?"184 Valóban néha-néha már úgy látszott, hogy a báró energiája megtörik s kész az egyezkedésre,185 míg egy-egy újabb sérelem vagy támadás megint megacélozta ellenálló erejét. Barátja, Szentmártony József 1826-ban, hogy az izgalmaktól mentesítse, azt ajánlotta neki, hogy a zálogbirtokokat átveszi tőle, csak ne kerüljenek ellenfelei kezére.186 Mikor a báró nem hajlott szavára, 1830-ban az épen megüresedő nagyrédei (Heves vm.) birtokot ajánlotta zálogba, melynél "szebb falusi lakás nincs s remélem - írja neki - fölül is múlja Méltóságodnak a detki jószágban elérni remélt célját."187 Podmaniczky János azonban hajthatatlan maradt, jogaiból nem engedett. Szabó László ajkáról a keserűség ezekkel a szavakkal tört ki: "Bár sohase ismertük volna egymást!"188 Ugyanekkor felmondta tőkéjét is, mellyel a báró még mindig tartozott.189 Ilyen körülmények között jött 1832. június 6-án az új ügyvédnek Harmos Jánosnak190 értesítése, hogy Heves vm. ítélőszéke Podmaniczky Jánost elmarasztalta. Hiába volt a báró megütközése, hiába Harmos kifakadása, melyben alattomossággal vádolta meg a bíróságot,191 1833. jan. 21-ére Gosztonyi Pál javára kitűzték a végrehajtást.192 Ekkor az a váratlan eset történt, hogy a báró nem felebbezett, hanem hirtelen kiegyezvén Szabó Lászlóval, neki adta át a detki jószágot, melyet Gosztonyi magának akart megszerezni s bírói végzéssel meg is nyert. Az ellen pedig, hogy a birtok eredeti tulajdonosának kezére kerüljön, senki kifogást nem emelhetett. Egyezségük értelmében193 az egész zálogos jószágot, mely Detk, Ugra, Yisonta, Tarnóca, Sár, Tótnána, Gyöngyös területén feküdt, a báró visszabocsájtotta Szabó László kezére, aki a zálogos összegen kívül, beruházás és javítás fejében, még 9000 v. frt-ot fizetett.194 Most már igazán nem lett volna értelme, hogy Podmaniczky János a még kezén maradt jószágocskát megtartsa. Gosztonyi Pál öccsével, Antallal úgy egyezett meg ugyanezen év tavaszán, hogy 13.000 v. frt-ért és egy mázsa verpeléti dohányért átadta neki a detki és markazi részjószágot, melyet 1823-ban Halassy Károlytól zálogba vett, a Perlaky Flóriánnal cserélt darabbal együtt.195 Gosztonyi átvette ugyanekkor azt a bérletet is, melynek Hazucháné volt a birtokosa.196 Kikötötték, hogy ha a bérletről való lemondásból a báróra nézve valami hátrány származnék, Gosztonyi lemond Podmaniczky javára arról az evictionális összegről, (600 v. frt.-os) mely őt illette volna meg "tekintetbe vévén azokat a sok szíves és barátságos tetteket, melyekkel erántam és házam iránt most és azelőtt is viseltetett."1 Ilyen módon nemcsak sikerült a bárónak előnyös szerződést kötnie, hanem, mi ennél fontosabb, sok ellenségeskedés után jó barátságban vált el a Gosztonyi-családtól s hagyta el most már végkép a kiesfekvésű Mátraalját.
