Dragomán György: Máglya
Nem olyan régen egy, az
irodalomhoz nálam sokkal jobban értő ismerősömmel beszélgettünk korunk íróiról.
Mindketten megállapítottuk, hogy jelen korunk alkotóiban mintha a Nyugattal
fémjelezett korszak minősége, színgazdagsága lenne tetten érhető. Soroltuk a
szerzőket, akik termékenyek, és újra és újra nagy élménnyel ajándékozzák meg az
embert, nem egyszer igazi, mély katarzist váltva ki belőlünk. Sok jelentős,
nagy ismertségnek örvendő szerző mellett folyamatosan jelentkeznek a fiatalok.
Közülük most az alig 40 éves, Marosvásárhelyen született Dragomán György
harmadik regényére szeretném a figyelmet felhívni.
A fehér király című könyve a magyarságáért a Duna-deltába kényszermunkára hurcolt családfő és egész családja tragédiáját jeleníti meg.
A Máglya cselekménye szintén Erdélyben játszódik. Főhőse a 13 éves Emma, akinek szülei egyszerre haltak meg autóbalesetben. Nevelőotthonba kerül, ahonnan nem sokkal az 1989-es forradalom után az ismeretlenségből felbukkanó Nagymama veszi őt magához.
Az epizódokból összerakott, mégis sodró történetszövés egyre inkább magával ragadja az embert. Miközben Nagymama az életvezetés nagy titkaiban avatja be unokáját, tanúi lehetünk iskolai konfliktusoknak, megmagyarázhatatlan természeti jelenségeknek, egy tehetséges tájfutó fejlődésének. Ugyanakkor végig kísért a tisztázatlan, mindenki által máshogy megélt és másként értelmezett múlt, amelyben nincsenek fehér és fekete színek, hanem csak félreértések, kompromisszumok, jó- és rosszakaratú emberek. Így a politikai változás sem lehet felszabadulás mindenki számára, hiszen a múlttal lehet zsarolni, és az új lehetőségeket sem tudja mindenki egyformán kihasználni.
Dragomán könyve egy gyermek szemén át láttatja velünk a kelet-európai rendszerváltások máig velünk élő örömeit és terheit.
