Esküvőtől válóperig
Vajon miért megy el manapság bárki is megnézni egy ilyen vészjósló című darabot? Ezen
morfondíroztam szerdán este a pesti forgalomban, a Thália Színház felé araszolva. Közben
pergett előttem számos ismerős vagy barát házaspárnak az arca, akikről az utóbbi időben
kaptuk a hírt: elváltak.
Hát jó, a francia szerző, Georges Feydeau a szórólapon olvasható ismertetés szerint a
valaha élt legnagyobb bohózatíró. A korszak is vonzó, hiszen a cselekmény Európa akkori
fővárosában, Párizsban játszódik az első világháború előtti ún. utolsó békeévekben. Igaz, a
történeti háttérnek szinte alig van jelentősége a darabban, mert az korszakok felett átívelő,
örök emberi kérdést feszeget.
Feydeau saját házasságáról írt utolsó hat egyfelvonásosát láthatjuk egyetlen estén. A jelentek
időrendben villantják fel Toudoux úr és felesége, Clarisse házasságának egy-egy részletét,
az ígéretes kezdettől a szomorkás végkifejletig. Tanúi lehetünk a leánykérésnek, amit
némileg megzavar, hogy lusta inasa hipnózisa alatt a vőlegény időnként ugrándozó majommá
válik... Majd elsiratják a „drága Mamát”, a férj kedves anyósát, mígnem kiderül, hogy az
inas rossz lakásba csengetett be a halálhírrel…Clarisse rettenetes szülés előtti fájdalmakat
él át, de a képzett bába hamar megállapítja, hogy csupán „fantom-terhességről” van szó.
Később aztán persze megszületik a kis Toto, aki a hasfájás ellen maga ugyan nem hajlandó
bevenni a ricinusolajat, de ezt végül az összes, körülötte tüsténkedő felnőttnél sikerül elérnie.
Helyzetkomikumok, sziporkázó párbeszédek és poénok, hiteles és meggyőző színészi játék
a férj (Csányi Sándor) és feleség (Schell Judit), az após (Szombathy Gyula) és anyós (Egri
Kati) szerepében. A házasság konfliktusait persze ezen az estén erősen férfi nézőpontból
szemlélhetjük, de ne feledjük, még javában a női emancipációs mozgalmak előtti időkben
járunk. Egyszerre nevetséges, mulatságos és szívbe markolóan fájdalmas az előttünk pergő
történet. Igazi szórakoztat színházi élmény, jókat derülünk, de nevetés közben lépten-
nyomon magunkra lelünk. Oly ismerősek a helyzetek, a viták, a tipikus férfi és női érvelési
technikák… Lehet, hogy ezért járunk színházba?
Mirák Katalin
További információ: http://www.thalia.hu/
