Vámos Miklós: Zenga zének

Gyerek szemmel felnőttként, vagy felnőtt szemmel gyerekként?

Kisgyerekekkel lépten-nyomon találkozunk. Akarva-akaratlan is – akár szó szerint – beléjük botlunk. Buszon, metrón, villamoson, a járdán, a zebrán... Milyen lehet mai kisgyereknek lenni? De milyen lehetett kisfiúként az 50-es években?

Vámos Miklós önéletrajzi regényének (egyben első nagyregénye is) főszereplője hatéves kori önmaga.

Öcsi nagycsoportos óvodás, nővérével, szüleivel, nagyszüleivel él a Rákosi-korszak zavaros, bizonytalan éveiben. Az óvodában Rákosi pajtásról énekelnek, a titokban tartott hittan órákon a zAngelika nővértől megtanulja, mi minden számít bűnnek. Az iskolában a zateista szakkörtől kap szilárd világnézeti alapokat. Mindemellett a felnőttek kihallgatott beszélgetései, az utcában lakó gyerekek „jótékony” felvilágosításai is hozzájárulnak ahhoz, hogy az éppen iskolás korba lépő kisfiú fejében teljes káosz alakuljon ki. Eközben pedig Magyarország felett egyre gyűlnek a sötét felhők, míg végül kirobban a vihar, 1956 október 23-án.

Vámos Miklós egyesítette regényében a történelmi fordulatok hű dokumentálását, a családregény apró konfliktusait és egy óvodás-kisiskolás apró-cseprő dolgairól szóló szösszeneteit. Emellett pedig Vámos valóságos bravúrt hajtott végre a gyereknyelv szó szerinti használatával. Néhol szórakoztató, néhol megható, máskor szinte érthetetlen Öcsi egy-egy mondata. Annak azonban, akinek van hallása az ilyesmire, végtelen szórakozást nyújthat.

Mindenki találhat benne valakit, aki egy nagybácsira, nagymamára vagy régmúlt szomszédra emlékezteti. Számos gondolatot felvet (a rendszerről, vallásról, nevelésről, felnőtté válásról), de mindent a gyermek szemén át értelmez, esetenként helytelenül.

És hogy gyermek szemmel felnőttként, vagy felnőtt szemmel, de kisgyermek lélekkel? Talán mindkettő...