Reformáció-Luther Márton élete és munkássága
Reformáció
A reformáció jelentése: visszatérés Istenhez.
Október 31-e a reformáció emléknapja. Luther Márton 1517-ben ezen a napon szegezte ki 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára. Legfontosabb elvei között szerepelt „az ember egyedül csak a hit által üdvözül, nincs különbség világi ember és pap között”. Reformátorunk rövid életrajza és munkássága, valamint az ünneppel kapcsolatos képek a bővebben rovatban találhatók.
Luther Mártont (1483-1546) szokták a reformáció atyjának nevezni, aki Eislebenben született, egy bányászcsaládban. Szinte alig volt öt éves, és már a mansfeldi iskolába íratták szülei. Később Erfurtba ment tanulni apja kérésére, aki jogásznak és hivatali állás betöltésére szánta fiát. Az egyetemen bölcseletet, logikát, csillagászatot és zenét tanult, miközben ismerkedett a lantművészettel is. A kitűnő elméjű Luther könnyedén és buzgó igyekezettel tanult. „Társai (…) nemcsak a „filozófus” nevet ragasztották rá, hanem a „muzsikus” jelzőt is megkapta tőlük. Egész életén keresztül a zene volt az a művészet, amely legközelebb állott hozzá.” Az alapok elvégzése után választotta a jogi kart. Ezeknek az előtanulmányoknak a későbbiekben, a teológiai tanulmányai során vette igazán hasznát. 1505. július 18-án belépett az Ágoston rendi kolostorba. Olvassa a Bibliát, tanulmányozása során rájött arra, hogy a HIT a fontos, az ember Istenben való hite, amely elvezeti őt a Krisztus békéjéhez.
1507. április 4. pappá szentelik. 1512-ben a wittenbergi egyetem teológiai professzora lett. A Római levél feldolgozása: „Az igaz ember hitből fog élni.” (Róm. 1:17) során ébredt rá a felismerésre, hogy Isten igazsága az maga a könyörületesség. Most értette meg igazán a törvény és evangélium igazságának különbségét.
A hivatalos egyház nem tudott azonosulni Luther meglátásával, miszerint egyedül Jézusnak van ereje, szerintük az embernek is közreműködnie kell. Ezt erősítve a hívekben, búcsúcédulákat kezdtek árulni, mintegy a bűnt feloldó eszközt. A kor híres mondása a búcsúcédula (indulgencia) osztásával kapcsolatban, Tetzel János nevéhez fűződik: „Amint a pénz a perselyben csörren, a lélek a tűzből a mennybe röppen.” Tetzel színrelépésekor Luther mélyebben kezdett foglalkozni a problémával, minek hatására „nagyszájú vásári kikiáltónak” minősítette őt. Mindezek a gondolatok és visszaélések Luthert annyira felháborították, hogy megírta és kiszögezte 1517. október 31-én 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára. Friedenthal így említi a jeles lépést: „Luther 1517-ben lépett ki cellájának időtlenségéből az időbe és a világba.” A 95 tétel rövidesen megjelent németül és a pápa karikatúrájával terjeszteni kezdték. Történelmi nap ez. Innen számítjuk a reformáció kezdetét.
1521-ben a pápai kiközösítést követően, Frigyes választófejedelem – szinte rajongással viseltetett a reformátorral – és segítőtársai Wartburgba vitték Luthert. Itt fogott hozzá mindössze három hónap alatt a Szentírás Újszövetségi részének fordításához, görögről német nyelvre és 1522-ben meg is jelentették a „Szeptemberi Bibliá”-t. Régóta melengetett gondolata volt, hogy az Ószövetséget is lefordítsa. Miután ezt is megtette, 1534-ben megjelenhetett nyomtatásban a teljes német nyelvű Biblia.
1525-ben feleségül vette Bóra Katalin egykori apácát. Házasságukból hat gyermekük született. Luther nagyon szerette feleségét, sokszor megemlítette leveleiben, mint a ‹„Wittenberg hajnalcsillagát” a „kedves, jó Luther Katát”, a „szent aggodalmaskodó asszonyt”›, merthogy így gondolt az szeretett nőre, és ez nagyon mély érzelmekről tanúskodik.
1529-ben megírta a Kis kátét a gyermekek és a nép részére, amelyet a „laikusok Bibliájának” neveztek. A Nagy káté pedig a „szakmabelieknek”, azaz a lelkészeknek készült, teológiai írásokkal, elvekkel, útmutatásokkal tarkítva.
Luther számára igen lényeges volt a zene, az egyházi ének, amit Isten egyik legszebb és legcsodálatosabb adományának tartott. Luther 37, (egyes források szerint 38) énekszöveget írt németül, amelyek között megtalálható egyházunk himnusza is: az „Erős vár a mi Istenünk” kezdetű. 1524-ben kerülhetett a hívek kezébe az első protestáns énekeskönyv. A muzsika szépségéről és jótékony hatásáról megemlékezik az Asztali beszélgetések címmel összeállított művében is.
Végül említést kell tenni Luther címeréről, a „Luther-rózsáról”, amely az Evangélikus Egyház jelképe, „logója” lett.
Luther Márton 1546-ban halt meg és a wittenbergi vártemplomban helyezték nyugalomra.
(Szerző: Kondor Csilla)
