kicsi lett
Kicsi lett (Jn 1,14)
„Isten Fiának közösségre lépése velünk” (Jn 1,14)
Másodlelkész választásra és szokásos vasárnapi Istentiszteletre gyűltünk össze november utolsó vasárnapján. Az oltár előtti ének második versszakára kilenc csillogó szemű gyermek várta a jól megszokott élményt az alagsori teremben. Arról beszélgettünk a gyerekekkel, hogy mennyi mindent tudnak már Istenről: ismer bennünket, közöttünk van, írása van, háza van, életet és gondoskodást kapunk tőle…. (Vezető: Hulláné Maja)
Erre a vasárnapra „Isten Fiának közösségre lépése velünk” volt az alapige (Jn 1,14). Felolvasását követően arról beszélgettünk a gyerekekkel, hogy mennyi mindent tudnak már Istenről: ismer bennünket, közöttünk van, írása van, háza van, életet és gondoskodást kapunk tőle, de mégis a legnagyobb ajándéknak közénk küldött Fiát tekintjük, aki vállalta értünk az emberi létet, éhséget, hideget, szomjazást, éhezést, kiszolgáltatottságot és fájdalmat.
Isten Fia sok-sok évvel ezelőtt öltött
ember alakot számunkra, ezt ünnepeljük karácsonykor és ezekkel a gondolatokkal
induljunk útra az előttünk álló adventre, hétről-hétre gyertyát gyújtva,
készülve Jézus születésére.
A
kézműves foglalkozás során egy piros szívet díszítettünk a gyerekekkel, ezzel
jelképezve a szívünkben mindig jelen levő Istent.
Munka
közben zamatos teát iszogattunk és hála az egyik kedves anyukának sportszelet-
süteményt majszolhattunk. Nem maradt el a csocsó meccs sem, ami még a félénkebb
résztvevőket is teljesen feloldotta.
Elnéztem
a gyerekeket és rájöttem, jó így együtt lenni, hétről-hétre biztos pont, hogy
összejövünk, bárhová is járunk hittanra vagy iskolába, néha többen, néha
kevesebben, „újak” és „régiek”, de beszélgetünk, alkotunk és játszunk. Vajon mi
aranyozná be jobban egy kisember szürke, kora téli vasárnap reggelét…
