Mikulás

Minden gyermek izgatottan várja a Mikulás érkezését. Találgatnak, gondolkodnak, vajon mit is hozhat a nagy piros puttonyában? Ilyenkor nem csak a kisgyermekek tisztítják szorgosan kiscsizmájukat, cipőjüket, hanem még a kamaszodó ifjak is előkészítik azokat. Te is kitetted a szép tiszta cipődet az ablakba? Tudod honnan ered a Mikulás ünnepe, és a legenda szerint kiknek volt a védőszentje? Az ajándékba kapott sok-sok finomság ­­– cukorka, csokoládé, gyümölcs, mogyoró – mellé fogadjátok szeretettel „ mesezsákunk” tartalmát.

December hatodika elsősorban a gyerekek ajándékváró ünnepe. Ilyenkor kerülnek elő a jóságos Mikulás puttonyából az apró ajándékok, édességek és gyümölcsök. Mikulás napja a decemberi fagyos időben a szeretet ünnepének első meleg fuvallata, egy pici mécsvilág a nagy fényesség eljövetelének az útján.

Tudod honnan ered a Mikulás ünnepe, és a legenda szerint kiknek volt a védőszentje?

Szent Miklós, a kis-ázsiai Mira város püspöke volt, és december hatodika halálának az évfordulója. Életének történetét legendákból ismerjük, vörös palástban járta a várost és segítette a szegényeket. Főként a gyermekek védelmezője és jóakarója volt. Történt egyszer, hogy egy szegény ember a nagy ínségben el akarta adni három leányát. Szent Miklós azonban megmentette őket, három éjszakán át pénzeszacskót dobott az alvó lányok szobájába az ablakon keresztül, így megmentve becsületüket és hozományhoz is juttatva őket.

Ezt a történetet Gentile da Fabriano: Szent Miklós pénzeszacskót dob be a szegények ablakán c. festménye is megörökíti.

Ismeretes, hogy Miklós püspök szeretetét több csodán keresztül is bizonyította.

többek között

- a tengerészek védőszentje, mert egy alkalommal megmentette egy viharba jutott hajó legénységét

- a foglyok védőszentje, mert a keresztes hadjárat során fogságba esett lovagot megszabadította láncaitól      

Miklós püspököt a 6. században már tisztelték. Myrából és konstantinápolyi sír-templomából terjedt el tisztelete az egész görög, szláv illetve orosz egyházban.

A régi Oroszországban különleges tiszteletet tanúsítottak iránta: az ország fő patrónusa lett. Az ortodox egyház ma is nagyon tiszteli, az ikonosztázokon mindig megjelenik. A latin egyházban - a dél-itáliai területtől eltekintve - lassan és később terjedt el tisztelete. A 9. században, Rómában, egy bazilikában és három kápolnában tisztelték. Németországba a 10. század végén került a Miklós-kultusz a görög származású Theofanu császárnő révén. Franciaország és Anglia területére a normannok viszik a tiszteletet a 11. század végén.

tudtad, hogy

-  Magyarországon 1934-ben kezdtek csokoládé-Mikulás figurákat gyártani?

-  Amerikába a 17.sz-ban jutott el a Mikulás alakja Santa Claus néven?

-  míg Magyarországon a Mikulás csizmába rejti az ajándékot, addig Amerikában a Santa Claus éjjel a kéményből leeresztett harisnyába helyezi el a meglepetést?

-  Szovjet hatásra terjedt el Közép- és kelet-Európában a Télapó elnevezés?

Bartócz Ilona: Jön a Mikulás!

Azon a télen korán leesett a hó. A Nyuszi elgondolkozva ballagott az erdőszélen, a kopasz

bokrok mentén, és éppen arra gondolt, hogy egy csöppet sem szereti a havat. A hó alól olyan

nehéz kikaparni az ennivalót, elbújni is alig-alig lehet, márpedig egy Nyuszi életében gyakran

előfordul, hogy rejtőzködnie kell. A hó világos volt, a Nyuszi gondolatai meg sötétek.

Egyszer csak zajt hallott, megállt, hegyezte a két tapsifülét. Mi ez a zaj? Valami pattog...

Beleszimatolt a levegőbe: füstöt értett. Egy kicsit félt a Nyuszi, de kíváncsisága legyőzte a

félelmet, s indult arrafelé, ahonnan a zajt hallotta. Egy vén tölgyfa alá ért. A tölgyfa alatt Barna Mackó szorgoskodott, tüzet rakott éppen, pattogtak a tűzre rakott száraz gallyak, vékony kis füstcsík szállt a magasba.

    - Jó napot, Barna Mackó! - köszönt a Nyuszi. - Látom, tüzet raksz. Minek az a tűz?

    - Jó napot, Nyuszi! Hogy minek a tűz? Ma este jön a Mikulás, remélem, ajándékot is hoz

majd. Lehet, hogy fázni fog a lába, gondoltam, hadd melegítse meg a tűznél... És ha már ég a tűz, főzök neki egy kis levest. Mondd csak, nem adnál a Mikulás-levesbe egy-két káposztalevélkét?

    - Szíves örömest – mondta a Nyuszi -, hazaszaladok érte!

Ugrott a Nyuszi, futott a káposztalevélért. Mire visszatért a tölgyfa alá, fényesen égett a tűz,

és Barna Mackó mellett Mókus ugrándozott.

    - Én makkocskát hoztam a Mikulás-levesbe!  - kiáltotta, mikor meglátta Nyuszit.  - Nagyon

finom lesz ez a leves!

    - Magam is úgy gondolom – mondta a Nyuszi, és beledobta a káposztaleveleket a csuporba,

melyet Barna Mackó a tűz fölé akasztott.

   - Szóljunk az Őzikének is! Mókus, ugrándozz el Őzikéért!

Mókus fürgén pattant, ugrott egyik ágról a másikra, s hamarosan visszatért Őzikével.

   - Illatos füvecskét hoztam a Mikulás-levesbe! - mondta Őzike. - A Kisróka még nincs itt?

   - A Kisróka semmit sem tud hozni a Mikulás-leveshez - mondta Nyuszi. - Ne is hívjuk ide!

   - De bizony idehívjuk!  - mordult föl Barna Mackó. – Idehívunk mindenkit az erdőből is, a

mezőről is, akár tud hozni valamit a Mikulás-levesbe, akár nem! Meghívjuk Kisrókát, Mezei

Egeret, Kisfarkast, Kismadarat; bízd csak rám, Nyuszi, tudom én, hogy a Mikulás még a

meleg levesnél is jobban szereti, ha együtt várunk rá itt a tűz körül!

    Nyuszi megbillentette a bal fülét:

   - Ahogy akarod, Barna Mackó! Te raktad a tűzet, te kavarod a levest, te hívd meg a

vendégeket is.

    Az erdei apróságok hamarosan mind megérkeztek: Egérke búzát hozott a Mikulás-levesbe,

Kismadár fenyőmagot, Kisróka és Kisfarkas meg sok-sok száraz gallyat gyűjtött, hogy minél

fényesebben égjen a tűz.

    És a fényes tűz körül ülve akkor este együtt várták a Mikulást.

(forrás: Minden napra egy mese, Móra Ferenc Könyvkiadó)

Zelk Zoltán: Mikulás bácsi csizmája

A hófehér, szikrázó országúton, ami az eget összeköti a földdel, s ami fölött úgy szálldosnak a csillagok, mint a falevelek, egy nagyon öreg, jóságos bácsi haladt lefelé. Az út szélén álldogáló, hólepte fák összesúgtak mögötte: 
     – Viszi már a jó öreg Mikulás a sok ajándékot! 
     Mert bizony ő volt az, a jó gyerekek öreg barátja, aki akkorákat lépdel csizmáiban, hogy egyetlen éjszaka bejárja a világ összes városait és falvait. S akinek puttonyából sohasem fogy ki az édesség, jut abból minden jó gyerek cipőjébe. 
     Most is alig lépett hármat-négyet, már lent volt a földön, és körülnézett, hogy melyik ablakban talál gyerekcipőt. Ahogy nézdegélt, észrevette, hogy valaki alszik az utcai padon. Odament hát hozzá, hogy megnézze, ki lehet az a szegény, aki ilyen hideg téli éjszakán, az utcán húzza meg magát. Egészen föléje hajolt, és bizony majdnem elsírta magát a jóságos öreg. Megismerte az alvót. Sok-sok évvel ezelőtt cukrot és csokoládét vitt neki, s másnap még az égbe is fölhallatszott, ahogy nevetett örömében. De ez már régen volt, azóta felnőtt ember lett barátjából, s íme, most itt fekszik a hideg, decemberi éjszakában. 
     Nem sokáig gondolkodott Mikulás bácsi, levette puttonyát, és megtöltötte az alvó zsebeit csokoládéval és mogyoróval. Aztán piros köpenyét is ráterítette, hogy ne fázzon, s mikor észrevette, hogy milyen rosszak a cipői, levette mérföldjáró csizmáit, és ráhúzta a szegény ember lábára. Aztán szomorúan és mezítláb ment tovább, hogy elvigye ajándékait a gyerekeknek. 
     S míg a jó öreg Mikulás vándorolt a messzi városokban, az alvó ember álmodni kezdett a piros köpeny alatt. Azt álmodta, hogy ismét gyermek lett, puha paplan alatt alszik, s cipői cukorral telerakva ott állnak az ablakban. S míg álmodott, az útszéli, kopár fák föléje hajoltak, és megvédték a széltől, a csillagok pedig egészen föléje szálltak, és simogatva melegítették az arcát. 
     – Álmodj, csak álmodj! – susogták a fák, zizegték a csillagok.
     S ő álmodott. Álmában elmúlt az éjszaka, szép, világos reggel lett, s annyi cukor és csokoládé került elő a cipőből, hogy az asztalt is telerakhatta volna vele. Milyen boldog volt álmában, istenem, milyen boldog! A fák és a csillagok mondogatták is egymásnak: 
     – Csak föl ne ébredjen, míg ki nem tavaszodik… 
     De véget ért az álom, és véget ért az éjszaka, s a szegény ember csodálkozva látta magán a köpenyt és a csizmát. S mikor zsebébe nyúlt, azt hitte, a tündérek játszanak vele, azok töltötték meg ennyi jóval a zsebeit. Hát még mekkora lett csodálkozása, mikor a cukor és a mogyoró mind pénzzé változott zsebeiben. Csengő aranypénz lett valamennyiből, s most már vehetett házat, ruhát magának, s olyan lett az egész élete, mint egy álom. Úgy nevetett megint, mint gyerekkorában.  Mikulás bácsi boldogan hallgatta a nevetést. S a tündérek a jó öreget, miért jött vissza mezítláb a földről. Mikulás bácsi nem felelt, csak szelíden belemosolygott hófehér szakállába. 


Hull a hó

Hull a pelyhes fehér hó

Weöres Sándor: Suttog a fenyves

Suttog a fenyves, zöld erdő,

        Télapó is már eljő.

 Végire jár az esztendő,

Télapó itt van

Télapó itt van,
Hó a subája,
Jég a cipője,
Leng a szakálla,
Zsák, zsák, teli zsák,
Piros alma, aranyág.
Két szarvas húzta,
Szán repítette,
Gömbölyű zsákját
Száz fele vitte.
Zsák, zsák, teli zsák,
Piros alma, aranyág.

Weöres Sándor: Száncsengő

Éj-mélyből fölzengő 
– csing-ling-ling – száncsengő. 
Száncsengő – csing-ling-ling – 
tél öblén halkan ring. 

Földobban két nagy ló 
– kop-kop-kop – nyolc patkó. 
Nyolc patkó – kop-kop-kop – 
csönd-zsákból hangot lop. 

Szétmálló hangerdő 
– csing-ling-ling – száncsengő. 
Száncsengő - csing-ling-ling – 
tél öblén halkan ring.

 Zelk Zoltán: Mikulás 

Égi úton fúj szél,

Szabó Magda: A Mikulás ajándéka

- Jaj bundám nagyon izzad,
fürdőruha volna most jó -
így sóhajtott egy kis mackó.

Meghallotta ezt a róka:
- Szert tettem egy jó szabóra.
Gyere, - hívja mackó komát
neked is szab fürdőruhát.

A róka a tóhoz szalad,
mackó a nyomában marad.
Rák asszonyt hívja a róka,
csattog is már az ollója.

Elkészült a fürdőruha.
Ott a tükör, nézz csak oda,
ez most a legújabb divat -
szólt a rák, s a vízre mutat.

Néz a mackó tó vizébe,
jaj de mit lát a tükrében?!
Bundájából nadrág maradt,
az is éppen csak egy falat.

Szabót a róka fizette,
majd a bundát összeszedte:
- Nem kell nékem más fizetség,
ez a csekélység is elég.

Sóhajtoztak az állatok:
- Mackó koma megjárhatod,
augusztus van, s nemsokára
hideg jön a meleg nyárra.

Ugyan mit törődjek véle,
kinő majd a bundám télre.
Nem figyelve semmi jajra,
vidáman táncolt egy dalra.

Egyszer aztán esett a hó,
fázott nagyon a kis mackó.
Az állatok is töprengtek,
hogy most miként segítsenek.

Csak a róka örvendezett
új bundával dicsekedett:
- Medvebunda, ez ám a jó,
felőlem már hullhat a hó!

Aztán egy nap csoda esett,
a Mikulás megérkezett.
Szánkóját hat szarvas húzta,
mert sietős volt az útja.

Az erdőben mégis megállt,
a szánkóról csendben leszállt.
Így szólt: - Kaptam sok levelet,
de innen a legszebbeket.

Minden állat egyet akar,
bundát a mackónak hamar.
Itt a bunda, gyere mackó!
Tapsolt a sok erdőlakó.

És a róka, vele mi lett?
A farkassal összeveszett.
Medvebundát akart az is,
marakodott a két hamis.

A bundát a róka védte,
de a farkas összetépte.
Így történt ez, és azóta
sajátjába jár a róka! 

 Zelk Zoltán: Télapó és a hóember

csóka a toronytól,
a torony meg tavaly télen
hallotta a holdtól,
ha igazat mondanak a
csókák és a tornyok,
akkor én is ti néktek most
színigazat mondok.

Így kezdte a hold, a torony,
a csóka is így szólt:
az udvaron egy hóember
mit gondolt, nem gondolt,
azt gondolta, dehogy fog ő
egész télen állni,
ő lesz az első hóember,
ki meg tanul járni.

Ennyit gondolt a hóember
egy szóval se többet,
s indulna már, mikor hallja,
jó estét köszönnek,
ő is köszön, ő is mondja:
"Jó estét kívánok!"
s látja, hogy egy piros csizmás
öregember áll ott.

"Jó, hogy jöttél, öregember,
épp ebben a percben
gondoltam, hogy útra kelek,
induljunk hát ketten.
Látom, nagyon öreg lehetsz,
fehér a szakállad,
Lehet, hogy a világot már
kétszer is bejártad."

"Körül bizony kétszer, százszor
és még százezerszer-
feleli nagy nevetve a
piros ruhás ember-,
de nem gyalog, úgy nem győzném,
hanem szánon járok-
úgy nézzél rám, te hóember,
a Télapót látod!"

Így történt, hogy akkor este-
-látta aki látta-
együtt szállt fel a hóember
s Télapó a szánra,
együtt vittek ajándékot
házról házra járva,
míg csak üres nem lett végül
a Télapó zsákja.

Ahány házba csak bementek,
ahányból kijöttek,
lett a répaorrú vándor
egyre-egyre könnyebb,
várták őket minden házban
kályhával, meleggel,
így olvadt el reggelre az
útra kelt hóember!