Tovább a tartalomhoz | Ugrás a navigációhoz

Személyes eszközök

Bibliakör - A Biblia (2Tim 3,16)

Bibliakör  -  A Biblia (2Tim 3,16)

 

 „A teljes Írás Istentől ihletett…” (2Tim 3,16)

 

A mai gyermekóra témája a Biblia volt. A gyerekek szívesen ismerkedtek a Szentírással Erika néni segítségével. A Biblia egy olyan könyv, amelyet sok nyelv „A Könyv”-ként is megnevez, pl. németül a das Buch kifejezés alatt a Bibliát is értik. A középkorban, Európában a papi, kolostori iskolákban a Biblia volt az első tankönyv, ebből tanultak írni és olvasni a gyermekek egészen a XVII. századig, amikor az első ábécéskönyvek megszülettek.   


A Biblia volt az a könyv, amit Gutenberg elsőként kinyomtatott 1445-ben.

Mi már a Bibliát azért olvassuk, hogy megismerjük általa Istent, egyszülött fiát, Jézust, valamint azokat a cselekedeteket, amiket a próféták és a tanítványok Isten útmutatásai alapján tettek. Két nagy egységből áll, az Ószövetségből és az Újszövetségből. A két rész neve is kifejezi, mi a különbség közöttük: Istennel való régi, és új szövetségünk.

Kézbe vettük a Bibliát, belelapoztunk, és hogy el ne felejtsük, hol tartunk benne, szövött mintás pamutszalagból könyvjelzőt készítettünk, melynek végét filcből kivágott motívumokkal díszítettük.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek